!
MKA azonosító
47779
 
Kert neve
Károlyi-kastélypark
 
Történeti megye
 
Megye
Fejér
 
Település
Fehérvárcsurgó
 
Településrész
 
Irányítószám
8052
 
Utca
Petõfi Sándor utca 2.
 
Telefon
36213110426
 
Honlap
 
Jelenlegi tulajdonos
ismeretlen
 
Egykori területnagyság ha-ban
0.0
 
Jelenlegi területnagyság ha-ban
50.0
 
Helyrajzi szám(ok)
 
GPS X koordináta
18.265800010300000000
 
GPS Y koordináta
47.286516676000000000
 
Kert leírás
A kastélyt tájképi kert övezi, mesterséges tóval, a tóban szigettel. A tavat ősi forrás táplálta, ami a parkban mesterséges patakként kanyargott a tóig, fölötte kisebb hidak ívelnek át. A település is erről a csurgó forrásról kapta a nevét, ami bányászat miatt sajnos a 60-as évek elején elapadt. A kastélyból és kertjéből szép látványként jelenik meg a Vértes hegyvonulata. A kertben a kastély közelében szép sziklakert épült, hűtőző, fürdőmedence és egy korinthoszi oszlopon volt a magyarság "szent állata", a turulmadár. Sajnos ez utóbbiak a háborúban, illetve az utána következő évtizedekben erősen sérültek. Megmaradt viszont a nyugati irányra nyíló díszudvar közepén a gyönyörű díszkút a medencével. A kút rézből készült olasz munka, a barokk kúttál fölött kis Puttóval, egy szőlőfürtből nyomja ki kezével a szőlőlevet. Nagyon szép teraszos kert épült déli irányban, széles gránitlépcsővel, kőpadokkal. A terasz fölött az országban egyedülálló, fémből készült díszes tetőzet van. Megmaradtak a kastély szép díszkapui, sajnos sérülten és megmaradt értékes, szép növényállománya. A kertben található még egy magas kőris (516 cm), vadgesztenye (408 cm), nagylevelű hárs (435 cm), jegenyefenyő (430 cm) törzskörméretekkel. Jelenlegi területe 50,7 ha. A kastélykert helyi jelentőségű védett természeti terület.
 
Kert leírás angolul
 
Kert értékessége
rendkívül értékes
 
Kert stílusa
 
Kert építtetői, tervezői
 
Építési korszakok
 
Kertrészek
 
Kertépítészeti elemek
 
Kerti építmények
 
Kert állapota
 
Állapot értékelése (pont)
 
Kerti építmények állapota
 
Kert infrastruktúra állapota
 
Növényzet állapota
 
Vízrendszer állapota
 
Természeti képződmények állapota
 
Táji adottságok (klíma, talaj, honos növényzet)
 
Kert egyéb jellemzője
 
A kert jelenlegi használatának leírása
 
A kert jelenlegi kezelője, bérlője
 
A kert látogathatósága
 
Nyári nyitvatartás
 
Téli nyitvatartás
 
Jegyárak, kedvezmények
 
Különleges információk
 
Rendszeres rendezvények, programok
 
Híres emberek,történetek
 
Megközelítés
 
A főépület leírása
Csurgót, a gróf Károlyi család 1836-tól bérelte a báró Perényiektől, majd 1853-ban vásárlás útján végleg a Károlyiak birtokába került az uradalom. A mai kastély helyén már 1786 elott felépített a korábbi tulajdonos, Perényi Ignác báró egy barokk kastélyt, melyet a Károlyiak megbízásából Heinrich Koch bécsi építész alakított át. Az addig L-alakú épület akkor kapta mai U-alakú formáját. A kastély főépülete egyemeletes lett, a díszudvart közrefogó mellékszárnyak földszintesek, a szárnyvégekre emeletes pavilonok kerültek. Az átalakítások 1844 és1854 között zajlottak, a munkálatokat Ybl Miklós felügyelte. A kastélyt 1877-ben Károlyi Viktor örökölte, majd 1888-ban Károlyi Gyulának, a Magyar Vöröskereszt Egylet szervezőjének és első elnökének tulajdonába került. Utána Károlyi József Fejér vármegye és Székesfehérvár főispánja, országgyűlési képviselője következett a tulajdonosok sorában. A kastély 1910 körüli átépítése és korszerűsítése is az ő nevéhez fűződik. A félkörívesen kiemelkedő könyvtárterem ekkor került az udvari homlokzat rizalitjára. Az uradalom utolsó birtokosa Károlyi István volt, a II. világháború alatt a budapesti Madách Színház alapító-tulajdonosa. 1945-ben a kastélyt államosították, az ötvenes évek közepétől a hetvenes évekig gyermekotthon működött falai között. Ekkorra karbantartás hiányában életveszélyessé vált az épület. Az állami tulajdonú épületet a Műemlékek Állami Gondnoksága folyamatosan újította fel. A község nyugati szélén enyhe emelkedésen, parkban álló, "U" alaprajzú, cour d' honneur-ös elrendezésű klasszicista kastély. A nyugati oldalszárnyon a kápolna fölött torony, melynek eredetileg volt négy fiatornya és balusztrádos mellvédje, jelenleg hiányzik. A délkeleti sarkon öt tengely szélességű díszes öntöttvas veranda, előtte kőbalusztrádos parterre.
 
A főépület építési ideje
 
A főépület állapota
 
A főépület használata
 
A főépület egykori tulajdonosai
 
A főépület jelenlegi tulajdonosa
 
A melléképületek leírása
 
A melléképületek építési ideje
 
A melléképületek állapota
 
A melléképületek használata
 
Műemléki védettség
mûemlékileg védett
 
Műemléki védettség száma
1648 [3637]
 
Műemléki területi védettség
 
Műemléki területi védettség száma
 
Világörökségi terület
 
Natura2000 SAC terület neve
 
Natura2000 SAC védettség száma
 
Natura2000 SPA terület neve
 
Natura2000 SPA terület száma
 
Érintett nemzeti park
 
Természetvédemi terület neve
 
Természetvédelmi Törzskönyvi száma
 
Természetvédelmi védettségi kategória
 
Helyi term. véd. védettség
helyi védettségû terület
 
Helyi term. véd. védettség száma
114/1976. (VII.28.) VB. hat.
 
Irodalmi források
 
Weblinkek

 


feltöltött fájlok



Magyar Kertörökség Alapítvány Történeti Kertek Adatbázisa