Egykori területnagyság ha-ban
0.0
Állapot értékelése
(pont)
Kerti építmények állapota
Jelenlegi tulajdonos
ismeretlen
Természetvédemi terület neve
Természetvédelmi védettségi kategória
A főépület leírása
Körmend városának vonzáskörzetében, a Rába folyó partján fekszik Csákánydoroszló, melynek belterületén emelkedik a várkastély. A mai várkastély elődjeként, 1570-80 között emeletes reneszánsz díszítésű lakóépületet hoztak létre, majd ehhez 1610 körül vaskos kaputornyot csatoltak, amit egyúttal megfigyelőhelyként is használtak. Az épület felső szintjén kulcslyuk alakú lőréseket alakítottak ki. A kastély udvarát palánkfallal és mély vizesárokkal vették körül. A 18. században a szükségtelenné váló külső palánkfalakat és bástyákat lebontották, helyükbe gazdasági épületeket és nagyméretű parkot alakítottak ki. A reneszánsz lakóépületet 1753-ban bővítették ki U-alakú nyugati és keleti szárnyakkal, betömték a mély vizesárkot, megszüntették a rajta átívelő hidat is. A várkastély Batthyány főúri család birtokában maradt egészen 1944-ig, amikor a háború elől lakói Nyugatra menekültek, a gazdátlan épületeket pedig kifosztották. Később erdészeti központot, majd szanatóriumot alakítottak ki falai között.
A főépület egykori tulajdonosai
A főépület jelenlegi tulajdonosa
GPS X koordináta
16.497345011500000000
GPS Y koordináta
46.970188734300000000
Helyi term. véd. védettség száma
Helyi term. véd. védettség
nincs védettség
Jelenlegi területnagyság ha-ban
25.0
Kert infrastruktúra állapota
A kert jelenlegi használatának leírása
A kert jelenlegi kezelője, bérlője
Kert leírás
A kertben több nagyméretű kocsányos kocsányos tölgy és idős tiszafa is található. Manapság zárt területnek számít, nem látogatható. A park jelenlegi területének nagysága 25,4 ha.
Kert neve
Batthyány-kastély és kertje
Rendszeres rendezvények, programok
Táji adottságok (klíma, talaj, honos növényzet)
Természeti képződmények állapota
A melléképületek állapota
A melléképületek építési ideje
A melléképületek használata
Műemléki területi védettség
Műemléki területi védettség száma
Műemléki védettség
mûemlékileg védett
Műemléki védettség száma
7659 [8860]
Natura2000 SAC védettség száma
Natura2000 SAC terület neve
Natura2000 SPA terület száma
Natura2000 SPA terület neve
Természetvédelmi Törzskönyvi száma
feltöltött fájlok