Egykori területnagyság ha-ban
0.0
Állapot értékelése
(pont)
Kerti építmények állapota
Jelenlegi tulajdonos
szövetkezeti
Természetvédemi terület neve
Természetvédelmi védettségi kategória
A főépület leírása
A mai kastély helyén egykor egy kisebb kúria állt, melyet minden bizonnyal Hochburg Domonkos báró építtetett. Báró Miske József 1837-ben vette bérbe az uradalmat. A mai kastélyt nem sokkal a bérbevétel után ő kezdte el építtetni, a munkálatok 1839-re fejeződtek be. A Miske örökösök 1900-ban Megyeri Krausz Lajosnak adták el az uradalmat a kastéllyal együtt, melyet Krausz már 1904-ben továbbadott Grünfeld Pál vállalkozónak. A II. világháború során a kastély megsérült, helyreállítása 1964-ben fejeződött be. Nagy kiterjedésű parkban szabadon álló "U" alaprajzú, egyemeletes, részben alápincézett épület, déli oldalának középtengelyében - a rövid szárnyak között - az alsó szinten sávozott pillérekre, az emeleten jón oszlopokon nyugvó timpanonos középrizalittal, északi oldalán kis kiülésű, szintén timpanonos középrizalittal. Tetőzete cseréppel fedett nyeregtető. A homlokzatokat a két szint közötti osztópárkány, valamint a főpárkány tagolja. A földszint sávozott, az emelet a nyílások keretezését leszámítva tagozatok nélküli. A déli homlokzat 2+3+2 tengelyes, a középső három, félköríves záródású, vakolatkeretezésben álló nyílás a portikuszban helyezkedik el. Az oldalszárnyak dél és kelet felől mindkét szinten egy tengelyesek, azonban a déliek vakablakok. Az északi homlokzat 5+3+5 tengelyes, a középső három - csakúgy mint a déli homlokzaton - a középrizalitban helyezkedik el, az emeleti nyílások előtt konzolokkal alátámasztott erkéllyel. Az oldalhomlokzatok öttengelyesek, azonban a keleti 3., valamint a nyugati 1. és 2. tengelye vakablak. A bodajki kastély jelenleg magántulajdonú és üresen áll.
A főépület egykori tulajdonosai
A főépület jelenlegi tulajdonosa
GPS X koordináta
18.239130547200000000
GPS Y koordináta
47.318251550800000000
Helyi term. véd. védettség száma
Helyi term. véd. védettség
nincs védettség
Jelenlegi területnagyság ha-ban
8.0
Kert infrastruktúra állapota
A kert jelenlegi használatának leírása
A kert jelenlegi kezelője, bérlője
Kert leírás
A kastélyt gyönyörű, 8 hektáros, szépen gondozott őspark övezi, faritkaságokkal. Kertje védett.
Kert neve
Hochburg-Lamberg-kastély parkja
Rendszeres rendezvények, programok
Táji adottságok (klíma, talaj, honos növényzet)
Természeti képződmények állapota
A melléképületek állapota
A melléképületek építési ideje
A melléképületek használata
Műemléki területi védettség
Műemléki területi védettség száma
Natura2000 SAC védettség száma
Natura2000 SAC terület neve
Natura2000 SPA terület száma
Natura2000 SPA terület neve
Természetvédelmi Törzskönyvi száma
feltöltött fájlok